2012. február 12., vasárnap

Tévénéző program is akadt

Igazából a csak-wifi miatt (értem ezalatt azt, hogy pl. autóban, buszon, vonaton nemigen lehet a Kindle Fire-t használni) olyan túl nagy figyelmet nem fordítottam arra, hogy ez a tablet képes-e online tévéadások vételére.
Az nyilvánvaló, ha tudom az adott adó webhelyének pontos adatait, akkor ez működik. De mennyivel másabb, ha van erre egy program, esetleg abba összeszedtek egy listát a fontosabb adókról, s akár ezek sorrendjét is még valahogy magam alakítgathatom. Na, hát túlságosan nagy figyelmet nem fordítottam erre a dologra, amíg aztán néhány napja találkoztam ezzel:   dl.dropbox.com/u/6029542/SPB_TV_v2.2.apk
Később utánanéztem, s persze ez az alkalmazás, vagyis az SPB TV az Amazon kínálatából is elérhető (lenne, ha Magyarországról is lehetne onnan tölteni, ugye).
De hát most már emiatt nem lehet okunk a panaszra, aki idejön érte, letölti, installálja és használja.
Hát mit mondjak, ez utóbbi azért sajátos, és most lesz néhány nem pont ide tartozó mellékmondatom is. Jómagam nagy híve vagyok az internetes rádióhallgatásnak. Több oka is van, talán a legfontosabb, hogy ott sokkal könnyebben találok olyasféle zenéket, amelyeket szívesebben hallgatok, mint a földfelszíni kommerszrádiók 2-300 számos, agyonjátszott épp aktuálisnak tartott, amúgy meg nyilvánvalói szerkesztői erőszak által elősorolt vackait. (Vagy, bemennek egy lejárt szavatosságú CD-lemezeket árusító boltba, s ott alkudnak akciós és kilós árú hangot adó lemezekre, amelyek nemhogy nem merítik ki az általam használt értelemben a zene fogalmát, de még csak közel sem kerülnek ehhez.)
Közelítve az online netes tévékhez, pl. a magyar Kossuth Rádió (opppardon, MR1 :-) ) szinte semmilyen formátumban nem jön szakadásmentesen, pedig az otthoni netem vagy 8 Mbit sávszélességű. Tehát nem voltam benne biztos, hogy ha a hang szaggat, majd jó lesz a kép+hang, azaz a tévé. Pedig nem lehetetlen mindez: ott a youtube.com - ami viszont rendesen jön... (ott is kép+hang van, ugye.)
Mit is mondjak: győztem, sajnos. Azaz vagy kép van, vagy hang van, azután pár másodpercre már volt szinkronban is, később újra szétesés, stb. 
Hozzáteszem, hogy ez nem a hardver (a Kindle Fire tablet) hibája, ugyanezen adókat a sokkal jobb specifikációjú asztali gépemen is néztem hasonlóan elkeserítő eredménnyel.
És most visszatérek a tévénéző programhoz. Rengeteg adót tartalmaz a lejátszólistája, közöttük olyan pofásakat is, mint pl. a NASA TV.
Tessék használni!

2 megjegyzés:

  1. Szia. Nekem mêg csak 2 napos a fire-em. App nemesis tudok letölteni és a bejegyz3esbol kovetkeztetve nemesis is lehet? Us bankkartya kelp Jemima. Stemming mast nemesis fog elfogadni? Emistt nemesis lehet letolteni? Köszōnöm.

    VálaszTörlés
  2. Xkata, az Amazon Kindle Fire esetében az Amazon Store csinálja azt, amit más androidos tablet (mobil) esetén a Google Play. Mivel pedig az Amazon Store-ba belépni Magyarországról nem lehet, onnan közvetlenül letölteni app-okat nyilván ezt sem.
    De! Az itt található sok-sok apk-fájl mind telepíthető, és mind működik is. Ha friss a géped, azt ajánlom, olvasd végig az elejétől a bejegyzéseket, és válaszd ki azokat az alkalmazásokat, amelyeket használni szeretnél. dropbox minus, illetve cx alól (ezekre a helyekre töltöttem fel egy
    csomót) mindegyiket tudod majd használni.
    Némely programnál (pl. Total Commander) olvasd végig, s az utolsó említett apk-fájlt töltsd le, mert a korábbiak már nem működnek.
    Remélem, tudtam segíteni!

    VálaszTörlés