2014. április 12., szombat

A mélyben minden más

Persze, nemcsak a Kindle Fire tablet, hanem az összes androidos eszköz valamiképpen új, más típusú használatra szoktatja gazdáját.
Először is, időbe kerül, mire rájövünk, hogy mondjuk egy tablet (s egy okostelefon) az nem egy kisméretű számítógép.
Hanem egy külön eszköz, ami persze hasonló, de mégis más.
Persze, ebben nyilván benne vannak az operációs rendszert fejlesztők is, akik a felhasználók korábban nem pontosan megfigyelt viselkedése alapján alkothatták a jelenlegi működési megoldást. Most ugyanis, ha nem használunk egy-egy appot, akkor tulajdonképpen nincs kikapcsolva, csak szépen elmegy a háttérbe. Valami néhány megabájtnyi RAM-ot azért szippant magának, amolyan hátha-alapon (hátha a felhasználó mégis, éppen most szeretné használni az Angry Birds-öt, amit két éve letöltött, mert jó, ha megvan, de azóta se vette elő sohasem). Legutóbb egy okostelefon javításában vettem részt. S hogy mi volt a hiba? Csak - például - annyi, hogy használatba vétele óta (jó 3/4 éve) a böngésző ideiglenes tárolója nem volt kiürítve, emiatt csak ott több, mint fél gigabájtnyi adat, felesleges információ gyűlt össze. Javasoltam a CleanMaster használatát, amit az egyik leghasznosabb programnak tartok, ez egyből elvégezte az ilyesmik kitakarítását, s az eszköz majdnem visszanyerte korábbi sebességét. 
Erre a Kindlére nem lehet telepíteni aktív bemeneti hangeszköz híján sem Whatsapp-ot, sem Vibert, de ez utóbbiról legalább annyit érdemes megjegyezni, hogy az egyik legnagyobb erőforrás-zabáló, épp ezt hozná el (mármint, ha többen tudnának erről) a jóval memória-takarékosabb Whatsapp idejét. Igaz, ez utóbbi meg facebook-felvásárlás tárgya lett, s nyilván vannak, meg lesznek olyanok, akik meg éppen emiatt nem fogják használni.
Igazat szólva, azért ha egy asztali operációs rendszer mélyben futó folyamatait lessük,ott is vannak meglepetések...