2012. február 7., kedd

Firefox is fut a Kindle Fire tableten

Eddig még (remélhetően) sikerült elkerülnöm, hogy belebonyolódjak sokszorosan összetett mondataimba - és lehetőleg járjam is körül a témát. Amit most gyorsan ide is írok: Firefox böngészőt is találtam a Kinde Fire tabletre, ami szépen települ és dolgozik.
Viszont van egy látszólag mellékesnek tűnő vonulat is, ami azért valahol mégsem mellékes.
Ez pedig az, hogy milyen appokat ajánlhatok én itt, másképpen fogalmazva, ezek jogtiszták-e?
Kezdjük a Firefoxszal. Ideírok két letöltési helyet is, azután majd megmagyarázom, miért.
A másik pedig a szokásos dropbox-fiókomból: dl.dropbox.com/u/6029542/fennec-10.0.multi.android-arm.apk
A http://puppylinux.hu/-n folytatott munkálkodásaim során nem egy alkalommal (hanem rendszeresen) jártam úgy, hogy egy-egy aktuális verzióhoz tartozó magyar nyelvi fájl (ott: hu.xpi) egyszer elérhető volt, azután mondjuk két héttel már nem. Azóta mindig le is töltöm a megtalált kellékeket, az a biztos. 
És az is biztos, hogy az Amazon Silk-et, vagyis a beépített böngészőt én úgy megszoktam és úgy testreszabtam, másképpen szólva annyira jó, hogy eddig nem is nagyon kerestem mást. Igaz, ez a 10-es FF egészen gyors, viszont még be kell "lakni" [és milyen jó lenne egy olyan blogszerkesztő, amely az első idézőjelet ahogyan kéne, alulra tenné, csak úgy teljesen mellékesen!]. 
S hogy miket? 
Például a könyvjelzőket. 
Azután a nyelvet, és nem is sorolom, szóval éppen azokat az apróbb-nagyobb, de a böngészést kényelmessé tevő dolgokat, amelyek miatt az egyik alkalmazást szeretem, a másikat meg nem (annyira).
És most az érintett téma másik részére térek át. Az androidokon az elérhető alkalmazások nagyobb része ingyenes. Igen ám, de ezek megint nagyobb része - úgymond hivatalosan, bármit is értsünk ez alatt -, csak az androidos marketből érhető el. Amihez viszont meg az Amazon Kindle Fire nem fér hozzá, mert saját marketet csináltak neki. És máris itt a harmadik csavar: ehhez meg mi nem jutunk hozzá, Magyarországról. 
Mindezek alapján a magam részéről azt gondolom, azon apk-kat, amelyeket egyrészt free tartalmaz a market, másrészt, valahol másutt (tulajdonképpen akárhol) megtalálhatók, letölthetők, nyilván én magam is letölthetek - pénzt nem adok, nem kérek ezekért. 
Azaz, egyszerűen csak egy helyen vannak, nem kell a legjobb barátunk (na ki az? hát persze, hogy a Google...) segítsége. Tehát semmi szofisztikálás, kerülgetés, ami korábban és máshol is free volt, az innen is free
Ennyi.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése